Turisztikai és Közhasznú Adatbázis - Csongrád és térsége
Intézmények
Őszirózsa Nyugdíjas Egyesület

Adatok


Cím: 6645 Felgyő, Széchenyi út 6.

Telefon: 06-20/491-6790

Ismertető: Elnök: Kallai Sándor

Térkép


 
László Gyula mellszobra

Adatok


Cím: 6645 Felgyő

Ismertető: Lantos Györgyi szobrászművész alkotása, László Gyula mellszobra, az általános iskola előtt található. Az iskola 2000-ben vette fel a régészprofesszor nevét, ekkor avatták fel a szobrot. László Gyula 20 évig végzett ásatásokat a községben. Honfoglalás és avar kori sírokat, illetve egy templomot tárt fel. „A műalkotás tisztelgés egy olyan nagy ember előtt, akinek munkássága révén lett gazdagabb a mi világunk, lettünk mi is gazdagabbak. Régészként a magyar régmúlt minden korszakában jelentőset alkotott…"

Térkép


Képek


 
Ifjúsági Ház

Adatok


Cím: 6640 Csongrád, Hunyadi tér 9-11.

Telefon: 06-63/482-557

Ismertető: A Ház a helyi fiatalok igényeinek részletes és alapos felmérése alapján, nonprofit szórakozási lehetőségeket, rendezvényeket, klubfoglalkozásokat, tud szervezni a fiatalok minél szélesebb rétegei számára. A helyi fiatalok anyagi lehetőségeinek figyelembevételével ingyenes, vagy minimális önköltségi áron. Internet, ping-pong, biliárd, darts, áll rendelkezésre. Kézműves foglalkozásokat szerveznek, ifjúsági csoportok folyamatosan tartják foglalkozásaikat, mint például a Kyokushin karate klub, Zsizsik színjátszó csoport, Anime klub.

Nyitva tartás: Hétfőtől-Szombatig 8:00-20:00 Vasárnap 10:00-20:00

Térkép


Képek


 
Művelődési Központ

Adatok


Cím: 6640 Csongrád, Szentháromság tér 8.

Telefon: 06-63/483-414, fax.: 06-63/482-557


Ismertető: A város közművelődésének egyik legjelentősebb szervezője, a térség közművelődési központja. Az intézmény jogelődjei 1954 óta végeznek közművelődési tevékenységet a városban - különböző átszervezések után -, napjainkban a jelenlegi intézményi struktúrában. Az intézmény fő feladata megalakulása óta a magyar és egyetemes kultúra értékeinek közvetítése, hagyományápoló és hagyományteremtő amatőr művészeti csoportok, a szabadidő kulturált és hasznos eltöltésére lehetőséget biztosító, felnőttek és gyermekek részére létrehozott szakkörök, klubok működtetése, ismeretnyújtó és ismeretszerző tanfolyamok és előadások szervezése. Ezek a közművelődési célkitűzések teljes mértékben összhangban vannak az intézmény kötelező feladatait meghatározó 1997. évi CXL. törvénnyel. A Csongrád Galéria (nevezik Városi Galériának is) 1990-ben jött létre, közel 300 m2-es kiállítótérrel. A csongrádi Művészteleppel és a Művelődési Központ és Városi Galéria intézményeként rendez kiállításokat, szimpóziumokat, alkotótáborokat. Időszaki kiállítások havonta nyílnak hazai és külföldi kortárs művészeti alkotásokból, kiemelten preferálva a pályakezdő fiatalokat. A Galéria két gyűjteményt gondoz, a dr. Piroska János festőművész (1894-1987) munkásságát reprezentáló akvarellt és egy folyamatosan gyarapodó kortárs képzőművészeti anyagot. A hozzá tartozó 150 fős díszterem hangversenyeknek, konferenciáknak, előadásoknak ad helyet.

Térkép


Képek


 
Múzsa Alapfokú Művészetoktatási Intézmény

Adatok


Cím: 6640 Csongrád, Dob utca 4-8.

Telefon: 06-63/481-131


Ismertető: Tevékenysége: Oktatás Általános Iskola Szakiskola

Térkép


Képek


 
Felgyői Községi Könyvtár

Adatok


Cím: 6645 Felgyő, Széchenyi út 6.

Telefon: 06-63/580-004


Ismertető: A könyvtár tervezett olvasói befogadóképessége (fő/nap): 35-40 fő Az épületben található: Az épületben kiállítóteremnek is alkalmas 70 fős konferenciaterem található. Az épülethez egy külső terasz is tartozik, ami szabadtéri rendezvények megrendezésére kitűnően alkalmas. A mozgáskorlátozottak akadálytalan közlekedése az épületben megoldott.

Térkép


Képek


 
Kézműves Alkotóház

Adatok


Cím: 6640 Csongrád, Öregvár utca 34.

Telefon: 06-63/570-325 (Tourinform Csongrád)


Ismertető: Az itt látható igényesen berendezett kiállítás, helyi és Dél-alföldi kézműves mesterek munkáit mutatja be. A gyűjteményben találhatók mézeskalácsok, festett tojások, kések, szőttesek, csipkék, hímzések, csuhéból készített tárgyak, fafaragások, asztalos munkák, kerámiák. A nyár folyamán helyet ad az Alkotóház kézműves bemutatóknak és foglalkozásoknak, melyek során az érdeklődők végignézhetik az alkotómunka folyamatát, de akár aktívan részt is vehetnek benne.

Nyitva tartás: Június 1- Szeptember 15. Keddtől - Vasárnapig 13:00-18:00 Előzetes egyeztetéssel ettől eltérő időpontban is látogatható.

Térkép


Képek


 
Homokóra Magán Múzeum

Adatok


Cím: 6640 Csongrád, Zöldkert utca

Ismertető: Tulajdonos Dózsa Lajosné Fodor Irén. A homokóra-múzeum a család régi polgárházának előszobájában látható. Kívül tábla hirdeti a gyűjteményt, amelyet jellemzően nem a helybeliek, hanem a turisták látogatnak sűrűbben. A család fogadott már finnországi csoportot is a vendégkönyv tanúsága szerint. Irénke nem tett mást, csak amit Dunántúlon jó néhány, turizmusból élő településen megléptek az extrém gyűjtemények gazdái – többnyire a helyi önkormányzat segítségével –, bemutathatóvá tette kincseit. Nem hivatalos múzeum ez, például teremőr sincs. Ám annak, aki a Tiszához vezető csöndes utcán sétálgat, és betér ide, szép élményben lehet része a hangulat, valamint a művészi kivitelű és tömeggyártott holmik kavalkádja miatt. Látható itt orvosi segédeszköznek használt, NDK-ból való homokóra. Olyan, amelyet akkor vezettek be nálunk, amikor a tantusszal már nem lehetett korlátlan ideig telefonálni, és jól volt tudni, mikor jár le a három perc. Gyártottak tojásfőzéshez használatos segédeszközt, újabban pedig gyerekeknek készítenek olyat, amely mutatja, meddig kell mosni a fogat. Ezeken túl Dózsa Lajosné őriz egyet – az unokáktól szigorúan elzárva –, amely az ideális szeretkezés hosszát mutatja. Ez nem 3 perces. Vagyis látszik, hogy a titokzatos időmérő eszköz ajándéktárggyá lényegülve megél az atomórák és mobiltelefonok korában.

Térkép


Képek


 
Ellés Monostor

Adatok


Ismertető: Csongrádtól ÉNY-ra, a Tisza túloldalán, a pontonhídtól kb. 3 kilométerre A monostor a XI-től a XVI. század közepéig állt fenn. Első írásos említése 1306-ból származik. Tulajdonosa az eredetét a honfoglaló Ond vezérre visszavezető Bor-Kalán nemzetség volt. A bencés, kora-keresztény bazilikát utánzó háromhajós román templom a XI. század végén épült. Északi oldalához kis sekrestye csatlakozott. A tatárjárás során jelentős pusztulás érte, de a XIII. század közepén újjáépítették. Ekkor a nyugati zárófalhoz két tornyot építettek, az elpusztult sekrestye helyére nagyobb méretű kápolnát emeltek. Ugyanekkor épült fel a kolostorszárny, melynek udvarán kút állt. A monostorhoz tartozó szolgálónépek számára külön temetőkápolnát építettek. A templom körül és belsejében, valamint a temetőkápolnánál sok korabeli temetkezés került elő. A temetőket a feltárt leletek tanúsága szerint a XIII-XVI. század közt használták. Az épületek egy részét a XV. században három méter mély árokkal vették körül. A török uralom alatt a hely egyházi jelentősége megszűnt, az épületek tégláit és köveit a környék lakói elhordták, csak az alapfalak élték túl az idő múlását. A területen a XVIII. században dohánykertészet működött.

 
Csongrád Megyei Levéltár Csongrádi Levéltára

Adatok


Cím: 6640 Csongrád, Gyöngyvirág utca 7/a.

Telefon: 06-63/570-005, Fax: 06-63/570-005


Ismertető: A csongrádi levéltár őrzi Csongrád város, Csanytelek, Felgyő, és Tömörkény községek, az 1950 utáni csongrádi járás, valamint a jelentősebb gazdasági szervek, intézmények, szövetkezetek, egyesületek stb. iratait. Kutató- és ügyfélszolgálat A levéltárban nyitvatartási időben, a Kutatótermi szabályzatban foglaltak szerint végezhető kutatás. A levéltárban nyilvántartott és őrzött iratokat a Csongrád Megyei Levéltár Csongrádi Levéltárának fond- és állagjegyzéke tartalmazza. A kutatók munkáját segítik a levéltári anyagról eddig megjelent segédletek és a számítógépes adatbázisok. A kutatóteremben lehetőség nyílik a régi újságok mikrofilmen történő olvasására. A kutató a kutatásra kiadott levéltári anyagról a saját költségén másolatot igényelhet.

Nyitva tartás: Kutató - és ügyfélszolgálat: Hétfő - Csütörtök 8:00-15:00 Péntek 8:00-12:00

Térkép


Képek


 
Csanyteleki Faluház

Adatok


Cím: 6647 Csanytelek, Kossuth utca 15.

Telefon: 06-20/429-7188


Ismertető: Csányi Csilla Faluházvezető. A csanyteleki Faluház 2003. február 01-én nyílt meg a bezárt Művelődési Ház épületében. A helyi fiatalok nagy kedvvel vették birtokukba a Faluházat, hiszen itt újra lehetőségük nyílt szabadidő kulturált eltöltésére. Ujjáéledt az ifjúsági klub, mintegy 80 fiatal váltott klubtagsági igazolványt. Internetszolgáltatás, csocsó, biliárd, különböző játékok, asztalitenisz, dvd, tv nézés és zenehallgatási lehetőség áll rendelkezésükre. De nem csak nekik, hanem minden korosztálynak nyitva áll a Faluház ajtaja, különböző programokkal, rendezvényekkel. Állandó helyszínei vagyunk a civil szervezetek, vagy bármilyen egyesület, szerveződés összejöveteleinek, EU-tájékoztatóknak, árusítási lehetőséget biztosítunk a nagyteremben minden érdeklődő vállalkozónak, cégnek. Épületünkben található meg Szécsi János Falugazdász is, akivel így közvetlen kapcsolatban állunk. Sikeresen pályáztunk az Informatikai és Hirközlési Minisztériumnál, segítségükkel 2004. májusától nyilvános Internet hozzáférési helyként, e-Magyarország pontként működünk, számítógépes parkunk jelentős fejlesztésével várunk minden Internet után érdeklő személyt. 2004. október 15.-étől teleházként működünk.

Térkép


Képek


 
Csanytelek Községi Könyvtár

Adatok


Cím: 6647 Csanytelek, Szent László utca 4/a

Telefon: 06-63/578-018


Ismertető: Szabó Lajosné – könyvtáros A könyvtár nem önálló épület, alapterülete 108 m2 Állománya (dokumentum): 17747 Könyvtári integrált rendszer: Szirén A község egyetlen kulturális intézménye a könyvtár, 1991 óta az Általános Iskola épületében működik. A Csanyteleki Községi Könyvtár több évtizedes múlttal rendelkező folyamatosan megújuló intézmény, mely a lakossági igényeket – követve a társadalom változásait – igyekszik a legmesszebbmenőkig teljesíteni. Az intézmény nyilvános települési, közművelődési könyvtár, funkcióját tekintve kettős funkciójú, az általános iskolai feladatokat is ellátja. Kapcsolatrendszerét tekintve a szakmai szervezetekkel, a térség könyvtáraival, a település intézményeivel és civilszervezeteivel az együttműködése nagyon jó. Alapterülete 108 m2, állománya 17 930 db dokumentum, feldolgozása és feltártsága: teljes feldolgozottsággal cédulakatalógusokon. A könyvtár sokféle szolgáltatással, internet hozzáféréssel és többféle dokumentumtípussal rendelkezik, használata ingyenes.

Térkép


Képek


 
Földműves – Emlékmű

Adatok


Cím: 6645 Felgyő

Ismertető: Sándor szobrászművész Földműves – Emlékmű című alkotása, a község központi parkjában található. „A múltba enged pillantani és az emberi méltóságot, az élet, a munka iránti igényességet fogalmazza meg a művészet nyelvén. A régmúlt és közelmúlt eseményeit karcolt jelekben őrző kompozíció, - a szűrös emberalakot középpontban állítva - a művész színvonalas, sommázatos alkotása." A jelképes, tájkörnyezetre, a környék múltjára és lakóira utaló műalkotást, 1985. április 03.-án avatták fel.

Térkép


Képek


 
Belsővárosi Múzeumház

Adatok


Cím: 6640 Csongrád, Gyökér utca 1.

Telefon: 06-63/483-103

Ismertető: Csongrád Belsőváros részén található egy terület, amely 17 házból álló védett műemléki házat ölel magába. A Belsőváros köré szerveződött maga Csongrád városa. Korábban kubikosok és halászok, hajóácsok, kisparasztok lakták ezeket az állóhézagos deszkaoromzatú házakat. Több változatban épültek a házak, a Múzeumház kétablakos megoldással lett helyreállítva. A Múzeumházat Dr. Szűcs Judit rendezte be munkatársaival, 1985-ban. A Múzeumház gyakorlatilag egy épületegyüttes, mivel egy közös telken két különböző épület áll: egyik az „öregház", a másik a"nagyház" nevet kapta. A XIX. században gyakran találkozunk az „öregház" formával, ahol festett bútorokkal rendezték be a szobát, és szabadkéményes megoldást láthatunk a konyhában. A „nagyház" tiszta szobáját nem használták, rendeltetése csupán annyi volt, hogy gazdája jómódját hangsúlyozza. Felmerül a kérdés, hogy akkor mégis hol élték mindennapjaikat a régi öregek? Gyakorlatilag a konyhában. Ott laktak, éltek, aludtak. Használati tárgyaikat, eszközeiket az udvari kamrában mutatják be a látogatóknak.

Nyitva tartás: Nyitva tartás szezonban: Május 1. és Október 31. között Keddtől - Vasárnapig 13:00-17:00

Térkép


Képek


 
Szent Máté templom

Adatok


Cím: 6646 Tömörkény, Templom utca 2.

Ismertető: Római katolikus temploma - 1903-ban épült Szent Máté tiszteletére. Fõoltárát Szent Máté életnagyságú szobra díszíti. Anyakönyvet 1894-tõl vezetnek.

Térkép


Képek


 
Nepomuki Szent János templom

Adatok


Cím: 6647 Csanytelek, Kossuth utca 10.

Telefon: 06-63/478-029

Ismertető: A mai klasszicistastílusú, ikertámpilléres templom 1841-42 között épült. Renoválták 1897-99 között. Fő- és mellékoltárokat, szószéket és új orgonát is kapott 1904-ben. A Váci Egyházmegyétől 1993-ban a Szeged-Csanádi Egyházmegyéhez került.

Térkép


Képek


 
Csongrádi Nagyboldogasszony Plébánia

Adatok


Cím: 6640 Csongrád, Kossuth tér 4.

Telefon: 06-63/475-027



Ismertető: Nagyboldogasszony tiszteletére szentelték fel. A szabadon álló, délre néző, egyhajós, középtornyos épületbe három lépcsőmagasítású főbejárat vezet. A kapu felett a kőkeretben a kegyúr, a Károlyi család címere látható. 1769-ben mondta benne az első misét Vincze István plébános a mai Szent Anna oltárnál, a főoltár csak 1791-92-ben lett kész. 1778-ban épült az első orgona, és azzal egyidőben a üzérdíszes szószék. Tornyot csak 1784-ben emeltek, a következő évben óra és harang került bele. 1886-ban a tornyát megemelték, 1910-ben karzat készült és vásároltak egy új orgonát a Rieger gyárból. A különlegesen széphangú hangszert néhány éve újították fel. A templombelsőt utoljára 1914-15-ben festette Lohr Ferenc és Tari Lajos. A freskókat is ők készítették. A barokk jellegű templom félköríves, félkupolás szentélyében áll a feketemárvány alapú főoltár, rajta a fehér márványból készült tabernákulum, kétszárnyú, faragott, aranyozott faajtóval. A főoltár felett Mária mennybevitelét ábrázoló oltárkép, 1917-ben festette Tari Lajos, amely a velencei Frári templomban látható Tiziano: Assunta képének másolata. Felette barokk szoborcsoport, a félkipolán freskók. Az oltártól jobbra-balra két féloszlop Szent István és Szent László szobrával. Ugyancsak a két szent királyunk képe látható az oldalfalakon. A szentély két oldalán egy-egy toldaléképület. Keleti oldalon a sekrestye, a nyugatin a keresztelő kápolna. A háromszakaszos hajó szentély felőli részén, a keleti oldalon van a falra erősített, dúsan aranyozott, baldachinos szószék, a négy evangélista szobrával. A mozgást kifejező alakokhoz jelképeik tartoznak. Keleti oldalon az oltárfülkében Szent Anna oltára. Az oltárképet Vannay Ferenc festette a múlt század utolsó évtizedében. Vele szemben a nyugati oldalon Nepomuki Szent János oltára áll. A két barokk oltár felépítése nagyon hasonló. A szentély és a hajó találkozásánál a lourdesi oltár, 1886-ban emelték. A hajó középső szakaszában mindkét oldalon egy-egy oldalkápolna. Bejáratuk mellett két mellékoltár, a Szent Kereszt és a Fájdalmas Anya oltára. Oltárképeiket Piroska István csongrádi festő készítette 1910-ben. A mennyezeti freskók közül említésre méltó az Angyali üdvözlet, a Jézus születése, és a középső, melyen Szent István felajánlja a koronát és az országot Máriának. A templom búcsúja augusztus 15-én van. Legemlékezetesebb volt a Mindszenti József hercegprímás vezetésével 1947 augusztusában tartott Tiszai Mária Napok.

Nyitva tartás: Miserend: Hétfő 7:00 és 18:00 Kedd 7:00 Szerda 7:00 és 18:00 Csütörtök 18:00 Péntek 18:00 Szombat nincs szentmise Vasárnap 8:00 10:00 és 18:00

Térkép


Képek


 
Szent József templom és plébánia

Adatok


Cím: 6640 Csongrád, Piroska János tér 4.

Telefon: 06-63/483-063



Ismertető: Az építkezés 1927-28-ban történt Bauer Gyula és Schmitter Ernő, budapesti építészek tervei szerint, Koncz Péter hódmezővásárhelyi építész kivitelezésével. Róma-városi ókeresztény bazilika stílusban. Az építkezéshez a nép pénzadományokkal és munkával járult hozzá. A templomot 1930. június 15-én Hanauer Árpád István püspök Szent József oltalma tiszteletére felszentelte. A templomépület hossza: 29,75 m, szélessége: 17,20 m (a szentély keskenyebb). A torony magassága: 20 m, sisakkal együtt 26,50 m. Főoltár (szembemiséző oltár) és liturgikus tér bútorai 1979-ben készültek Vitai Attila tervei szerint Tánczos János kivitelezésével a hívek adományaiból. A szentségi oltár az Óberbauer cég munkája 1930-ból. Ajándékozta: Csanyi Forgó Józsefné. Szent József szobra: (170 cm) 1950-ből való, Palkovics Lajos szobrászművész munkája. A kereszt (hossza: 340 cm, rajta Krisztus szobra 120 cm). A ferences szerzetesek pécsi műhelyében készült 1944-ben. Ajándékozta: Vári Mátyásné, Donka János és neje. A szószék 1930-ból való az Óberbauer cégtől, ajándékozta: Forgó Mihály és Kocsis Veronika. A szentélyben lévő négy angyalszoborból kettőt Nagypál János ajándékozott hálából, amiért a Világháborúban a ruháját nyolc helyen golyó szakította át, de neki semmi sérülést sem okozott. A szobrok 1942-ből valók. A bükkfa padok (20 db.) 1930-ból valók. Szent Ferenc oltár a hívek adományaiból készült: 1984-ben. Tervezte és készítette: Tánczos János. Szobor mérete: 128 cm. Szent Antal oltár 1939-ből való. Tervezte: Oberten Odiló csongrádi ferences szerzetes, készítette: Benke Ferenc, ajándékozta: Palásthy György és Kovács Lajos és neje: Palásthy Rozália. A szobor mérete: 128 cm. Mária kápolna: Bejárattól jobbra tölgyfa oltárral és Piéta szoborral (110 cm) az Oberbauer cégtől 1941-ből való többek adományából. Templomunk berendezése a ferences áhítatirányt mutatja. Az orgona: 2 manuálos, 30 regiszteres, 1943-ból való a Rieger cégtől. A harangok 1930-ból valók a Szlezák cégtől. Szent Antal harang: 153 kg, Szent Imre harang: 99 kg. A harangok villanyosítása 1980-ban történt. A templom külső restaurálása a hívek adományaiból történt 1980-ban, ekkor a templomot Bánk József érsek-püspök Szent József az egyház oltalmazója tiszteletére benedikálta. A templom fűtése a hívek adományaiból 1984 óta földgázzal történik. Ez a templom plébániai templom, ami azt jelenti, hogy a város körülhatárolt részén - belterületen a Gőzhajó utca - Somogyi Béla utca - Vasút utca vonalától nyugatra eső városrészen, a külterületen a 451. számú műút és Tisza közti tanyavidéken és Bokroson - lakó híveknek ez a saját temploma.

Nyitva tartás: Miserend: Hétfő nincs szentmise Kedd-Szombat 17:00 Vasárnap 08:30

Térkép


Képek


 
Szent László Templom

Adatok


Cím: 6648 Csongrád-Bokros, Bokros utca 27.

Telefon: 06-63/483-073

Ismertető: A templom leírása röviden: Hossza : 21 méter, szélessége :11 méter, a torony magassága a kereszttel együtt 20 méter. A templom belső tere 114 négyzetméter, felette a kórus 26 négyzetméter. Először az ülőhelyeket székek biztosították, ma már fűthető padok állnak a hívők rendelkezésére. A padokat Szűcs László asztalos készítette. A templom összességében mintegy 100 fő befogadására alkalmas. A két oldalszárny a sekrestyét és a közösségi termet foglalja magába. Kialakítottak még egy gyóntató fülkét és vizesblokkot is. A templom fő helyét a miséző oltár és mögötte az oltárszekrény foglalja el. Fölötte templomunk védőszentjének Szent Lászlónak fából faragott szobra áll. Ezzel akartunk emléket állítani a volt Szent Lászlói területrész egykori iskolájának és miséző helyének, ahol évtizedeken keresztül igen színvonalas nevelés, tanítás és hitélet folyt a környélen lakók legnagyobb örömére. Szent László királyunk szobrát Simmer Sándor fafaragó készítette. A Szentélytől balra látható egy nagyméretű tölgyfakereszt, rajta fémből készült korpusz - Ohman Béla alkotása. A templomban látható Keresztelőkút Simmer Sándor fafaragó népművész munkája. Templomunk másik nevezetessége az egyedi és lehet, hogy első látásra szokatlan Keresztút, amely ezen a vidéken gyakran használt fűzfavesszőből és kukoricacsuhéból készült. Az országban ez a második ilyen alkotás. ( 2001-ben. A másik egy veszprémi család tulajdonában van. ) Tartós és a környezetbe illő mestermunka. A templom belső, oldalsó falain láthatóak a stációk jellemző csuhészobrai. Nagyon sokan megcsodálták már a művészi alkotásokat. Készítette: Lakóné Vincze Ildikó szegedi csuhészobrász. 38 országba kerültek csuhészobraiból. A szobrokat tartó vesszőkosárkák Böröczki Ágnes kosárfonó munkái. Mindketten a Dél-Tisza menti " Napsugaras Egyesület " tagjai. A templom bejárata akadálymentesített, így az idősek és tolószékbe kényszerültek is könnyen bejuthatnak. A templom előtti kő feszületet 1988-ban a szentév emlékére készítették és az akkori imaház kertjében állították fel.

Nyitva tartás: Miserend: Vasárnap 16:00

Térkép


Képek


 
Szent István király templom

Adatok


Cím: 6645 Felgyő, Templom utca 1.

Ismertető: A település központjában található a Szent István templom, mely az István-kori templomromot rejtő Gedahalom szomszédágában épült fel. 1990-ben tették le az alapkövét. A Szent István templom építésének fővédnökségét, Habsburg Regina főhercegasszony vállalta, aki fiával látogatott el az alapkőszentelésre és letételére. 1993. augusztus 22-én a váci megyéspüspök Keszthelyi Ferenc szentelte fel és adta át a hívőknek. Hatalmas szerepet vállalt a templom építésének szervezésében, lebonyolításában Zsótér Antal kanonok úr. A templomot Markolt László építészmérnök tervezte.

Nyitva tartás: Miserend: Vasárnap 11:00

Térkép


 
Szent Rókus templom

Adatok


Cím: 6640 Csongrád, Szent Rókus tér 62/475.

Telefon: 06-63/475-027

Ismertető: Egy katonai raktárnak használt épületből alakították ki templomnak, 1722-ben. 1784-től a pestis ellen védelmet remélők szentjének, Szent Rókusnak a temploma. Tornyának alapjait 1818-ban rakták le, szentéjét valószínűleg egy török kori nyolcszögletű épület maradványaira emelték. Stílusa barokk. A Szent Rókust ábrázoló oltárképet Körvey György festette, 1869-ben. A szentély olajfestménye Mária mennybemenetelét idézi. Két mellékoltár helyezkedik el a hajóban, az egyiket gr. Károlyi Sándor titkára, Linker Mihály állíttatta faragott családi címerrel, a másik Szent Anna oltára. 1947-ben készültek el Borsa Antal és Endrédy György mennyezetképei, amelyek a csongrádi ember életét mutatják be; az egyiken halászokat, kubikosokat Máriával és a Nagyboldogasszony templommal, a másikon Jézust, a Szent Rókus-templom előtt fiatalokkal, aratókkal láthatjuk. Orgonája 1926-ban felszerelt Angster típusú. A templom előtt álló barokk szobor, Máriát ábrázolja halott fiával.

Nyitva tartás: Miserend: Szombat 18:00

Térkép


Képek


 
Béri Balogh Ádám Honvéd Nyugdíjas Klub

Adatok


Cím: 6640 Csongrád, Gyöngyvirág utca 38.

Telefon: 06-63/484-570 ; 06-30/228-3266

Ismertető: Elnök: Ágoston Imre

Térkép


 
Pedagógus Szakszervezet Nyugdíjas Klub

Adatok


Cím: 6640 Csongrád, Szentháromság tér 8.

Térkép


 
Tourinform

Adatok


Cím: 6640 Csongrád, Szentháromság tér 8.

Telefon: 06-63/570-325, Fax.: 06-63/570-325



Térkép


Képek


 
Csongrádi Piroskavárosi Nyugdíjas Klub és Egyesület

Adatok


Cím: 6640 Csongrád, Fekete János utca 23.

Telefon: 06-30/290-5417

Ismertető: Elnök: Hegedűs Józsefné

Térkép